Otthonautomatizálás kézikönyve
Nyomtatott kézikönyv – Közösen, Veletek!
Ez a könyv most más, mint amit korábban tőlünk megszoktatok. Nem online tudástár, nem letölthető e-book, hanem valódi, nyomtatott kötet. Papíron, kézbe vehetően, ahogy kértétek – a képzéseink során folyton azt hallottuk: szeretnétek lapozni, visszajelölni, kommentelni, vagy egyszerűen csak polcra tenni, újra és újra elővenni.
És igen, ez azt is jelenti, hogy a tartalom, amit most olvasol, nem tud olyan gyorsan frissülni, mint egy weboldal vagy az e-book verzió, ahol folyamatosan új „firmware verziók jelentek meg”, ha élhetünk ezzel az okosotthonos képzavarral. A technológia – főleg az okosotthonok világa – közben naponta változik, amit egyetlen nyomtatott könyv sem tud lekövetni.
Szóval kompromisszumot kellett kötünk: ez a kézikönyv nem akar minden újdonságot bemutatni, a célja összegyűjteni azt a tudást, logikát, folyamatokat, amelyek megválaszolják az oktatásainkon és a közösségi felületeinken leggyakrabban felmerülő kérdéseket, dilemmákat. Olyan alapszabályokat, módszereket, saját példákat, amelyek időtállóak, így papírra vetve is megállják helyüket. Nem csak a legújabb terméknevek vagy szabványok mentén, hanem gondolkodás, tervezés és tapasztalat szintjén is.
Ezért arra kérünk, hogy a könyvben foglaltakat ennek az elvnek a figyelembevételével olvasd: Az okosotthonokkal és az épületautomatizálással kapcsolatos alapeveket, márka- és protokollfüggetlen iránymutatást kíván adni, de a megértés segítésére konkrét példákat is tartalmaz, amely az idővel avulhatnak, és avulni is fognak. Ilyenkor gondolj arra, hogy a logika, amit ezekben a gyakorlati példákban találsz, továbbra is használható, csak a környezet változott, ahol alkalmazni szeretnéd. Használd saját jegyzeteidhez, terveidhez, építsd át, toldd meg – ettől lesz a könyv tényleg a tiéd.
A közösségi tudásmegosztás esszenciája így a könyv szerves része: mindaz, amit a telepítő közösségben, közös beszélgetésekben, workshopokon és oktatásokon tapasztaltunk, végig visszaköszön a könyv sorai közül. Ez a kötet önmagában nem tesz senkit okosotthon-telepítővé – de segít abban, hogy átlásd a logikát, megértsd a döntési helyzeteket, és bátran belekezdj vagy továbbfejlődhess a saját magad által kijelölt úton.
Köszönjük, hogy ezt a könyvet veled együtt hozhattuk létre – és hogy veled együtt fejlődhet tovább mindaz, amit az okosotthonok világáról tudni érdemes.
A könyv 204 oldal terjedelmű, 130x197 mm-es álló formátumban, puhatáblás borítóval és ragasztókötött belívvel készült.
A könyv mellett belépés után találni fogsz egy rövid videót, amely segít a könyv feldolgozásában.
Az "Okosotthon kalauz" sorozat az Otthonautomatizálás kézikönyve”, az „Okosotthon telepítők zsebkönyve” és az „Útikalauz okosotthon felhasználóknak” könyvekből áll – most együtt, kedvezményes csomagban előrendelhető.
A könyvcsomag a SmartHomeCamp eseményen jelenik meg először. A résztvevők ott helyben, személyesen átvehetik a megrendelt könyveket.
Mindenki más – aki előrendel – decemberben kapja meg a csomagot a megadott postacímre.
Tanár
|
Zs. Szabó Kitti
Process and quality management expert
"Chaos is the enemy of scale. Together with Péter Zsák, I lead Smartopert® with a single focus: turning technical expertise into a professional, high-standard business. While Péter masters the automation technologies, I master the framework. My mission is to ensure that your integration business is built on bulletproof processes and quality —moving you from 'gadget installer' to a high-value system integrator." "A káosz a fejlődés ellensége. Zsák Péterrel közösen azért vezetjük a Smartopert®-et és az Okosotthon guru® brandet, hogy a technikai tudást profi, magas színvonalú vállalkozássá formáljuk. Amíg Péter az automatizálási technológiák szakértője, én a keretrendszer kialakításáé. Az én küldetésem, hogy az integrátori vállalkozásod atombiztos folyamatokra és minőségre épüljön – segítve az utadat a 'kütyüszerelő' szinttől a megbecsült rendszerintegrátorig." |